Sinkó István
Az érzéki vonal
László Melinda rajzaihoz

„A vonalnak (...) van valami alapvető, primér tulajdonsága, kifejezőereje, mágikus hatalma, mely vitathatatlanná teszi jelentőségét a vizuális művészetekben.” (David Piper)

László Melinda vonalai élő, szerves lények, kígyózó indák, a zen buddhista szerzetesek szabadságától áthatott firkarajzainak és Matisse lágyan kígyózó vonalainak élő utódai.
Táncokat, szeretkezéseket, őrjöngő gesztusokat és lágy öleléseket idéznek (fel), elszabadulnak, szinte kifutnak a papírról, majd újra egyetlen zárt kompozícióba gabalyodnak.
Vázlatai megfigyelés és képzelet alapján egyaránt születhetnek. Krokik, mozdulatvázlatok és fejben lejátszott jelenetek rögzítései. „A művészet az alakításnál kezdődik” – írja Szőnyi István. László Melinda a vonalat alakítja át figurává. Párok, csoportok jönnek létre, majd a metamorfózis révén újra vonalakká redukálódnak az alakok. Így, ezzel a játékos oda-vissza táncolással mozgatja a néző-befogadó képzeletét. A képzelet pedig a képet formálja saját értelmezése szerint. A vonalkötegből lehet Bacchanália, harc vagy épp táncjelenet. László Melinda érzéki vonalai saját mágikus hatalmukat hangsúlyozzák, a múltba röpítenek, és felidézik mozgalmas, érzéki jelenüket is.

/ Élet és Irodalom, 2015. április 24. /