Sinkó István
Az érzéki
vonal
László Melinda
rajzaihoz
„A vonalnak
(...) van valami alapvető, primér tulajdonsága, kifejezőereje, mágikus hatalma,
mely vitathatatlanná teszi jelentőségét a vizuális művészetekben.” (David
Piper)
László Melinda
vonalai élő, szerves lények, kígyózó indák, a zen buddhista szerzetesek
szabadságától áthatott firkarajzainak és Matisse lágyan kígyózó vonalainak élő
utódai.
Táncokat,
szeretkezéseket, őrjöngő gesztusokat és lágy öleléseket idéznek (fel),
elszabadulnak, szinte kifutnak a papírról, majd újra egyetlen zárt kompozícióba
gabalyodnak.
Vázlatai
megfigyelés és képzelet alapján egyaránt születhetnek. Krokik, mozdulatvázlatok
és fejben lejátszott jelenetek rögzítései. „A művészet az alakításnál kezdődik”
– írja Szőnyi István. László Melinda a vonalat alakítja át figurává. Párok,
csoportok jönnek létre, majd a metamorfózis révén újra vonalakká redukálódnak
az alakok. Így, ezzel a játékos oda-vissza táncolással mozgatja a néző-befogadó
képzeletét. A képzelet pedig a képet formálja saját értelmezése szerint. A
vonalkötegből lehet Bacchanália, harc vagy épp táncjelenet. László Melinda
érzéki vonalai saját mágikus hatalmukat hangsúlyozzák, a múltba röpítenek, és
felidézik mozgalmas, érzéki jelenüket is.
/ Élet és
Irodalom, 2015. április 24. /