Kovács Kitti: Mozgások az állandóságban. Art9 Galéria, 2015. XII. 9 – 2016. I. 15.
László Melinda
A fiatal festőművész, Kovács
Kitti művészetét rendkívül érzékeny, visszafogott színvilágú, atmoszférikus
festészet jellemzi. A korábbi művekben egyfajta „belső táj” kivetülése volt
tapasztalható, s ezen lírai hangvételű, végletekig redukált, absztraktba hajló
meditatív alkotásokat követően a természeti elemek felerősödtek a festő képein,
miközben az organikus létforma által lélekkel teli absztrakció jött létre. A
mostani kiállításon látható művekben kiteljesedve, megtalálva a keresett utat,
ezt a két minőséget kapcsolta össze, egyesítette Kovács Kitti. Költőiséggel
telt festményeit lágyság hatja át, s metafizikai töltetű finom és érzékeny festészete
valamiféle lét-folyondár. Találóan fogalmazza meg mindezt a művész a kiállítás
címében: Mozgások az állandóságban.
Kovács Kitti absztrakciója nem
hideg formalizmus. Redukáltsága egyfajta magától értetődő puritanizmus, melyben
a lehelletnyi elmozdulások rejtik az üzenetet.
Expresszivitása a finoman modulált színkezelésben, a tér- és fényviszonyok
általi komponálásban rejlik, s ösztönösségét jó érzék vezeti.
Belső történések lenyomata
minden mű, ahol az alkotó minden egyes vonás, rétegződés, visszatörlés által
tesz vallomást a vásznon. Kovács Kitti eme sajátos atmoszférikus festészetében,
a vegetáció általi asszociációban a fragmentumok és a „kapcsolódások” sugallta
energiákat kell megéreznünk. Minden létező egymás mellett élése organikus
egységbe fonódik, szervesül, de ez az egység nem tökéletességet jelent, inkább
egy bonyolult szövedék dinamizmusaként írható le, ahogyan a harmónia is
valamiféle pillanatnyi, mulandó, törékeny egyensúlyi állapot. A belső érzelmek
feltolulása, mint a vízfolyam áramló sodrása, kibillent a nyugvópontból, s
felborzolja az állóvíz feszített, rezzenetlen tükrét. E felszín alatt
ismeretlen örvények munkálnak. Kiáradás ez, ami hullámot korbácsol s rezgést
kelt a térben. Benne s általa elegyedik minden. A kozmikus egyesülés lüktetése
belső erők dinamizmusa, különböző minőségek összjátéka, és ebben megfoghatóvá
válik a kiáradó és befogadó mozzanat összefonódása. Még ha elsőre furcsának is
hangzik, gyakran a mozdulatlanságban feszül a legtöbb energia és sűrűsödik a
legerősebb áramlás. Visszafogottságában elfojtott izzás dolgozik, mely újra és
újra megmutatkozik abban, ahogyan a festményeken átszűrődik egy-egy felület a
másikon, és a festő bepillantást enged a mélyebb „térségekbe”, melyeket az idő
és az érzelemek egymásra rakódó rétegeinek vékony hártyája borít. Olykor
felsejlik, felszakad és kivillan a legbenső és rejtőző, ily módon feltárulva
egy erőteljes gesztusban a vásznon.
Kovács Kitti műveiben a
„rétegek” átjárják egymást, s pulzálásuk a szüntelen alakulást idézi meg, a
formálódás és a feloldódás kettősségét. Megérezhetjük általuk a
pillanatnyiságban rejlő időtlenséget, mert nem más ez, mint a folytonos
változás állandósága. Az energiák oda-visszahatása vég nélüli folyamat, mely a
kiegyenlítődésre törekszik, nyugvópontra. Folyton-folyvást csak törekszik,
olykor lecsendesedve, megpihenve, majd újabb impulzus által erőt merítve tovább
folytatva örökös táncát.
/ Élet és Irodalom, 2016. január 8. /